Felhőszerver SMS-kampányhoz

sms-kampany-felhoA felhőszerver a dinamikus VPS-szolgáltatás közkeletű, újabban egyre terjedő megnevezése. Ennek lényege, hogy a virtuális szerver nem egyetlen nagy teljesítményű szervergép megosztásával és virtualizációjával jön létre, hanem egy teljes szerverfarm áll mögötte, amelynek egységei fizikailag akár más-más elhelyezést nyertek. A szerverfarm szabad kapacitására épített cloud server a fizikai szerverek redundáns rendszerbe való állításával mindig bőséges teljesítmény-tartalékkal rendelkezik akkor is, ha a szerverek némelyike teljes terhelés alatt működik, mert a felhő éppen a szabad, az adott pillanatban kihasználatlan szerverkapacitások terhére végzi a műveleteket.

Ilyen művelet például a tömeges SMS-küldés, amely ugyan rövid időre, de igen jelentős hardverteljesítményt igényel a szöveges üzenetek százezres vagy akár milliós számban történű egyidejű továbbításához. Erre a feladatra egy külön szervert, ráadásul hatalmas teljesítményűt, nem érdemes egyetlen szolgáltatónak sem fenntartania, hiszen az eszköz kapacitása csak egy-egy SMS-kampány lebonyolítása idején lenne kihasználva. Sokkal praktikusabb egy nagyobb szerverparkra bazírozni ezt a marketingszolgáltatást felhő alapú konstrukcióban.

Az SMS-ek tömeges továbbításáról tudni kell, hogy jelenleg ez a leghatékonyabb mobilmarketing eljárás, amelynek lényege, hogy egy-egy nagyvállalat a saját címnyilvántartására építve szöveges reklámüzenetekkel egyidejűleg éri el ügyfélkörét, illetve az abból kiszűrt célcsoportot egy-egy üzenetkampány során.

Technológiai háttér: a rendszer speciálisan fejlesztett programja adatbázist képez a címlistából és ez alapján egyenesen a fehő alapú szerverről küldi a magyar és nemzetközi mobilhálózatokra az üzenetek nagy tömegét. Maga a küldési folyamat mobileszköz használata nélkül történik és online webfelületről irányítható. Az ilyen szolgáltatás, illetve rendszer neve: Gateway SMS.

További információk a szolgáltató cég keresőmarketing eszközökkel támogatott blogján szerezhetők:

Tömeges SMS – Online marketing

vps-szolgaltatas

Az online marketing területén egyre nagyobb jelentőséggel bír, hogy a weben történő céges megjelenések mögött megbízható szerverháttér álljon. A keresőmarketinges mutatók szempontjából például jelentősége van egy weboldal betöltődési sebességének. Ez ma már része a keresőoptimalizálási (SEO) szempontoknak. Természetesen ugyanilyen fontos a honlapok tartalmi optimalizálása és keresőbarát jellege. Ezek együttesen járulhatnak hozzá ahhoz, hogy egy weblap első helyre kerüljön a Google kulcsszavas találatai között.

VPS szerver bérlés

vps szerver bérlés

Virtuális szerverek mint értékesítési gyakorlat

Gyakorlati szempontból virtuálisnak azt a szervert nevezzük, amelynek bérlése nem valóságosan létező fizikai szervergép bérbe vételére irányul, hanem azt a speciális szolgáltatást célozza meg, amely ma már a korral haladó tárhelyszolgáltatók mindegyikének kínálatában szerepel. Nevezetesen: egy nagy teljesítményű szervergép kapacitását több felhasználói egységre osztják fel, ezek felett a szolgáltatás igénybe vevői teljes körű rendszergazdai felhatalmazással rendelkeznek. A szerverük mögött azonban nincsen konkrét hardvereszköz, csupán úgynevezett virtuális szerver (VPS – virtual private server); de még ez sem feltétlenül egyetlen nagy anyaszerver osztott kapacitásával működik, mert a legkorszerűbb konstrukcióban több szerverből álló farmot hoznak létre és a rendszer felhő üzemmódban használja ki a mögötte álló hatalmas teljesítményt: az aktuális funkciók mindig épp azon a gépen futnak, amely a legkevésbé terhelt. A felhasználó dedikált IP-címmel rendelkezhet anélkül, hogy tényleges szerver kellene hosztingolnia vagy bérelnie. A teljesítmény kihasználása így rendkívül költséghatékony mind a szolgáltató, mind a felhasználó számára.

A virtuális szervergép jellemzőit tehát az adott pontokban foglalhatjuk össze:

  • a VPS egy vagy több nagy teljesítményű központi szervergép erőforrásainak a megosztásával jön létre
  • egy-egy virtuális szerver önállóan működő, elkülönített egységkén teljesít funkciókat, megfelelő kapacitású fizikai gép működését emulálva
  • teljes operátori azaz root szintű hozzáférést biztosít a felhasználó számára
  • az egyes VPS-eken keletkező költségek töredékét képezik egy neki megfelelő teljesítményű tényleges hardvereszköz fenntartási árának vagy bérleti díjának

Ez utóbbi szempontjából tehát a virtuális szerver bérlés egyszersmind a tárhelyszolgáltatók és szervermegoldásokat kínáló cégek részéről alkalmazott értékesítési konstrukció, amely az anyagszerver(ek) erőforrásainak a kliensek közötti felosztása és elkülönítése alapján működik.

Ilyen módon a VPS szolgáltatás igénybe vevője nagy mértékben csökkentheti költségeit ennek a bérleti konstrukciónak a választásával, nincs szükség jelentős egyszeri beruházásokra, csupán tervezhető havi költségekre kell számítania. A professzionális szolgáltatók a megbízó egyéni igényeire szabják az üzemeltetési és hardver igényeket.

VPS szerverbérlés

A VPS bérlés a webtárhelyszolgáltató vállalkozások szerverüzemeltetői és értékesítési konstrukciója, mely szervergépek erőforrásának a felosztása és elkülönítése alapján működik. VPS szerver bérlés Budapest. – Internet, web, szerverfarm, szerverterem Budapesten. Vps server hosting. szerver hoszting, vps bérlés, költséghatékony virtuális szerver bélés, szervergép elhelyezés és szerver üzemeltetés, értékesítés – marketing – bérlet

Megrendelés – Bérleti szerződés – Havidíj

A kiválasztott szolgáltatás igénybevétele megrendelés és az első havidíj kifizetése után lehetséges. A választott tarifacsomag online módon, azaz a szolgáltató honlapján választható ki és rendelhető meg, miután az ügyfél bérleti szerződés elfogadásával érvényesíti a szerverbérlés létrejöttét. A szolgáltató cég online számlát küld az ügyfélnek, amelyet banki átutalással rendezhet.

A szerver bérlés biztonsága

A bérleti szerződésben foglaltak alapján (akár fizikai, akár virtuális szervereszköz bérletéről lett légyen szó) a szolgáltató teljes üzembiztonságot és a szerveren tárolt adatok maximális biztonságát garantálja kliensei számára. Idegen nem férhet hozzá az előfizető által zárolt, jelszóval védet adatokhoz, programokhoz. Biztosított a hekkertámadások elleni védelem is.

ez a bejegyzés tartalmi optimalizáláson esett át