IT szolgáltatások Budapesten
A magyar főváros az ország informatikai centruma. Igaz ugyan, hogy a széles sávú internet technológia és az online elérés biztosította lehetőségek minimalizálják a lokális különbségeket a metropolisok, nagy- és kisvárosok vagy akár községek, falvak, tanyák között: elvben egy legeldugottabb bélési, baranyai, nógrádi vagy borsodi kistelepülésen is azonosak lehetnek az internetezés feltételei. Mivel azonban a vállalkozások többsége mégis Budapesten koncentrálódik, továbbá itt működnek a legnagyobb biztonságot igénylő intézmények (pl. bankok, kormányhivatalok, a törvényhozás és igazságszolgáltatás intézményei – de említhetjük a lakossági nyilvántartás, az egészségügy, a nyugdíjfolyósítás vagy a hírközlés, a posta nagy adatforgalommal járó, ám maximális biztonságot igénylő szolgáltatását), ezért az ezeket a vállalkozásokat és intézményeket kiszolgáló infrastruktúra is nagyrészt a fővárosban lett kialakítva.
Így tehát a legnagyobb internetszolgáltató centrumok és adatközpontok Budapesten találhatóak. Ezek egyike a BiX2 cég tulajdonában levő szerverközpont, amelynek két szervertermében a legkörszerűbb berendezések biztosítják a cég ügyfelei számára a legkülönbözőbb szolgáltatásokat, éspedig
- az ügyfél saját szervergépének elhelyezése a szerverteremben, működési feltételeinek biztosítása, úgymint
- szünetmentes áramellátás
- internetellátás 99,9 %-os rendelkezésre állással
- 0-24 órás műszaki felügyelet képzett operátori gárdával
- online csatornákon és telefonon is elérhető ügyfélszolgálat
- szerver bérlés: az ügyfél havidíj fizetés ellenében szervergépet bérel a cégtől, amelyet a bérleti szerződés idején sajátjaként kezelhet
- a többi feltétel azonos a fentivel
- VPS szolgáltatás: virtuális szerver bérlése – az ügyfél a speciális technológiával kialakított virtuális tárhelyet saját szervereként használhatja, gyakorolhatja a rendszergazda szintű szerveroldali hozzáférést
Budapest Internet Exchange = BIX
A Wikipédia meghatározása és leírása szerint a Budapest Internet Exchange – BIX („budapesti adatcserélő központ” ) egy kapcsolati lehetőség a magyarországi érdekeltségekkel rendelkező internetszolgáltatók részére. A BIX 1997-ben alakult és létrehozásának elsődleges célja már az indulásnál az volt, hogy a magyarországi internetszolgáltatók közötti adatforgalom ne külföldi szolgáltatókon keresztül bonyolódjon (hazai szolgáltató 1 → külföldi 1 → külföldi 2 → hazai 2), tehát ne terhelje a hazai szolgáltatók külföldi vonalát, hanem a szolgáltatók közvetlenül, Magyarországon belül kapcsolódjanak egymáshoz. A külföldre vezető és onnan visszatérő adatforgalmi út helyett egy helyi, nagy sávszélességű – és ezzel együtt olcsóbban fenntartható – kapcsolaton. A projekt eltervezőinek és megvalósítóinak szeme előtt az a szempont is fontos volt, hogy az üzemeltető piaci szempontból versenysemleges legyen, így került a BIX a tagok döntése alapján az Internet Szolgáltatók Tanácsa kezelésébe. A 2010-es évekre a BIX tagjai között számos külföldi internetszolgáltató is megjelent, jelentősen növelve ezzel a BIX-en elérhető hálózatok számát. A Budapest Internet Exchange mára dinamikus fejlődő, évről évre nagyobb adatforgalmat lebonyolító adatközponttá fejlődött. 2014 végére a BIX teljes forgaloma elérte a 210 Gbit/s és 31,7 Mpacket/s értékeket. Az első adatközpont után további kettő is alakult, ezek fizikailag Budapest más-más pontján létesültek, így együttes működésük gyakorlatilag kizárja az adatvesztést vagy kritikus leállást.
Adatközpont a fővárosban
A legnagyobb fővárosi adatközpontban történő szerverelhelyezés nyilvánvalóan a legbiztonságosabb körülmények között történik. Az üzemeltetési feltételek folyamatos fejlesztés alatt állnak aszerint, ahogy az IT technológiák fejlődnek és ahogy a fogyasztói igény növekszik. Egy korszerű adatközpontot nem elegendő egyszer létrehozni és fenntartani, állandó bővítésre, korszerűsítésre van szükség. Az innovatív fejlesztések nagyban hozzájárulnak az adatbiztonsághoz, a műveleti sebesség növeléséhez és az adatforgalom korlátozás nélküli biztosításához – mindezzel pedig az ügyfelek zavartalan munkájához és elégedettségéhez is.
VPS szolgáltatás Budapest
Internet technológia szolgáltatás Budapest. Szerverelhelyzés (szerver hoszting), szerverbérlés: fizikai, hibrid és virtuális szerverek bérlése professzionális szolgáltató vállalkozástól. Dinamikus VPS, dedikált IP-cím, felhő struktúra – mindezek igénybe vehetők a cég honlapján részletezett tarifacsomagok megrendelésével. Szerverelhelyezés Bp-i adatcserélő központban, szerver hosting és bérlés: országos VPS és mobil marketing sms szolgáltatások Budapesten – VPS szerver hosting, szerver bérlés a budapest internet exchange adatközpont szervertermében, bix virtuális szerver tömeges sms küldéshez